EMO-s a gyermekem?

A kamaszkor az egyéniség keresésének időszaka. A szülők ebben az időszakban sokszor rendkívül érdekes jelenségekkel találkozhatnak (amelyekben gyermekük kiteljesedni kíván ill. önmegvalósítani, magát megmutatni) és ezek közül több megbotránkozásra ad okot. A lényeg az, hogy képesek legyenek megkülönböztetni az átmeneti pozíciókeresést a hosszú távon veszélyes viselkedésektől. A hétköznapi családi beszélgetések alkalmasak arra, hogy a szülők megállapítsák, melyik helyzet áll fenn. Mélyebb, konfrontáló beszélgetésekre általában akkor kerül sor, amikor a szülőknek már gyanús egy tartós negatív viselkedés. (iskolakerülés, droghasználat. Sajnos, ez néha már későn történik, és csak külső segítséggel lehet javítani a helyzeten.

Többen mondanák erősen feketére sminkelt, egyenesített, de tépett hajú, jellegzetesen öltöző, furcsa zenét hallgató, hasonló kinézetű, korú barátaival csavargó gyermekére, hogy igen az, EMO-s. De mi is az EMO? Talán semmi rossz addig, ameddig csak öltözetben, hajviseletben, zenében megnyilvánuló stílusról beszélünk. A probléma általában mindig ott kezdődik, amikor a fiatalok túlságosan belesüppednek egy hangulatba, állapotba és ott rekednek. Befelé könnyebb volt menni. Kifelé egy rögzült szokásból mindig nehezebb. Az EMO esetében is vannak háttér ideológiák, amelyekbe belesodródva veszélybe kerülhet az a bizonyos hétköznapi egyensúly. Ilyen például az ön-vagy közveszélyes gondolkodás és ennek következményei (tartós perspektívavesztés, erőszak, öngyilkossági kísérlet stb.) Egyénenként és családonként változó, hogy hol van az a határ, amelytől a fiatal számára egy irányzat veszélyes. (Pl. művész szülőknek nem jelent nagy problémát, a külsejét önkifejezésre használó gyermek, de a zárkózott, befelé -forduló szülők sem csodálkoznak magányos, kortársaitól elforduló szobájába menekülő gyermekükön.) A családoknak maguknak kell felismerni a fenyegetést és (szükség esetén segítséggel) elhárítani.