Divatirányzatok, stílusok, kihívások és veszélyek

2011. december 16., péntek 21:06 Írta: 

Mindenki számára, aki emberekkel foglalkozik egyértelmű, hogy minden időszaknak, történelmi kornak meg van a saját kihívása, a saját nehézsége. Az egyén boldogulása attól függ tehát, hogy milyen megküzdő technikái vannak, alkalmasak-e krízishelyzetek kezelésére és az egyén képes-e fejlődni ezen technikák elsajátításában és használatában.

A fiatalok esetében az jelenti a problémát, hogy a helyzet (veszély) felismerő képesség még nem elég jó, a megküzdő technikák még nem kialakultak, és krízisben pedig nem biztos, hogy jól reagálnak, képesek segítséget kérni. A felnőttek, szülők, nevelők azzal állhatnak a fiatalok mellé, hogy a tájékoztatáson túl, teszt-helyzetekhez segítik őket, ahol erejüket (megküzdő kapacitásukat) tét nélkül tehetik próbára, majd a helyzetelemzés fázisában önismerethez és valós önértékeléshez segítik őket. A jelenkori fiatalság helyzetét a pillanatnyi divatirányzatok váltakozása, sokszínűsége és ezek a stabil (kríziskezelésre is alkalmas), bevált értékrend elleni haladása, is nehezíti.

Ezért a társadalmi kihívásokban jártas és jól felkészült szakemberekre van szükség, akik a maguk tapasztalatán, az értékek megfelelő megítélésén túl, elkötelezettek és elhívottak az emberekért végzett szolgálatra.

 

Punk

A punk egy rendszerellenes zenei mozgalom, amely 1974-1975 táján alakult ki (habár átmeneti formái már évekkel korábban is léteztek) olyan együttesek, mint a Ramones, a Sex Pistols, a The Damned és a The Clash zenéjével. A fogalom használható azokra a zenei színterekre is, amelyek ugyan később jelentek meg, de hasonló alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, mint az első generációs „punk", azonban gyakran tévesen utalnak vele egyéb együttesekre is, a „viselkedés", ill. a „fiatalkori agresszió" fogalmán keresztül. A fogalmat gyakran használják a zenei mozgalomhoz kapcsolódó divatirányzattal, ideológiával és szubkultúrával. Egy fiatal punk így beszélt róla: „A punk nem holmi zenei műfaj, nem egy stílusirányzat, a punk egy életérzés..." Az 1970-es évek közepén a punk dalszövegek szókimondóak voltak, társadalmi és politikai téren egyaránt, amely megkülönböztette őket a kortárs művektől. A munkanélküliséggel, az unalommal és a városi élet más nyomasztó problémáival foglalkoztak; néha nyíltan becsmérelve a kormányzatokat. A punkokra jellemző öltözködési forma a vékonyszabású farmer vagy más nadrág, póló vagy szakadt ing, fekete bőr bakancs, különböző színű cipőfűzőkkel, ami más-más jelentést hordoz magában. Jellemző a stílus képviselőire a színes hajvislelet, vagy „kakastaréj", láncok hordása. A punk stílushoz legközelebb a szipuzás (csavarlazító, benzin szívása) áll. Olcsó és veszélyes drog, hallucinációt okoz. A punkok gyakran az utcán, városok nagyobb főterein gyülekeznek, és nem ritkán koldulnak is, és a befolyt összegből rendszerint alkoholt vagy drogot vásárolnak.

Ez az életérzés a kevésbé összetartó család gyermekeit elcsábíthatja otthonról, kiszolgáltatva a látszólagos gondtalan, felelősségtelen életnek.

 

Rocker

A rock egy könnyűzenei műfaj, mely a II. világháborút követő politikai feszültségek korában tört utat magának, egész kulturális forradalmat indítva. A Rock and Roll Hall of Fame, a világ legnagyobb rockmúzeuma (Cleveland, Amerikai Egyesült Államok) 1954. április 12-én Bill Haley Rock Around The Clock című számával egyszerre küldte múzeumba a klasszikus zenét és a korra jellemző énekes előadókat, mint például Frank Sinatra. A rockzene társadalmi hatásai közül a legkomolyabb, hogy megnövelte a szakadékot a háború után felnövekvő tinédzserek és szüleik között. Lehetőséget adott a fiatal generációnak a bennük lévő lázadó életérzés kifejezésére, hiszen ez a zene csak nekik szólt, az ő életérzésüket hirdette. A zenei megújulást követte az öltözködési stílus és a teljes viselkedéskultúra megváltozása. A rockerek szakadt farmerben, farmerdzsekiben vagy bőrdzsekiben, magas szárú cipőben, hosszú hajviselettel járnak, gyakran készíttetnek magukra tetoválást. A rock futótűzként terjedt az Egyesült Államokban, majd Nagy-Britannia után egész Európában, végül az 1960-as évekre meghódította az egész világot. A diktatúra viszonyai között nem volt lehetőség a nyugati lázadó stílus átvételére, viszont a hazai rockegyüttesek – bár szolidabb formában – de szintén a rendszert kritizálták. Már a 60-as években kezdett feltűnni az amerikai stílust követő énekesek de őket még kordában tudta tartani a cenzúra. Akkoriban tűnt fel például Kovács Kati, akit emiatt egy tehetségkutató műsorból is kiraktak. Hamarosan a Hobo Blues Band és a P. Mobil nemkívánatossá vált Aczél György és társai szemében. A korai magyar undergroundban az 1980-as évek elején megjelenő Beatrice együttes ment a legmesszebbre: a disco stílusból érkezett együttes hamarosan átvette a punk néhány külsőségét és botrányos viselkedésükkel és szövegeikkel ők vívták ki legjobban az államhatalom ellenszenvét. A Hobo Blues Band, a P. Mobil és a Beatrice alkotta a „fekete bárányoknak" nevezett csoportot, amely úgyszólván tiltólistára került a Kádár-korszakban. A rockerekre jellemző a túlzott alkoholfogyasztás, leginkább a sör, amit nyilvános helyen, parkokban is fogyasztanak.

A családtól leválni próbáló tinédzser ebben a körben hamar a verseny-és kómaivászat közepén találhatja magát.

 

Deszkás

Az első gördeszkások az 1960-as évek kaliforniai szörfös fiataljai közül kerültek ki, akik a deszkáikra kerekeket szereltek. Ez volt az első gördeszka, ami szinte csak szlalomozásra volt alkalmas. A legnépszerűbb ma az utcai (street) stílus, ahol a "hivatalos" megfogalmazás szerint minden olyan, az utcán is potenciálisan előforduló akadály felállítható, amin trükköket lehet végrehajtani. Leegyszerűsítve: át lehet ugrani, le lehet csúszni róla, meg lehet fordulni fölötte stb. Magyarországon 1985-ben jelent meg a sportág. A hőskor egyértelműen a Hősök teréhez köthető, ahol kialakult egy deszkás társaság. Az első hazai felfutás az 1990-es évek első felére tehető, a második néhány éve kezdődött. Az utóbbi egy-két évben viszont megjelent egy új, tizenéves generáció. Ruházatukban bőszárú nadrágok és feliratos pólók jellemzik, melyek valamilyen üzenetet hordoznak. A laza, hanyag stílusra ráillik a marihuána fogyasztása a piercing viselése is, amit leginkább az arcon helyeznek el. A deszkások gyakran BMX bandákkal barátkoznak összeköti őket a zenei stílus (rap, sub bass) és a testmozgás akrobatikus alapja. „A deszka és a BMX összefügg".

 

Rapper

A rap egy a 20. században létrejött könnyűzenei irányzat. Jellemzője az elektronikus, monoton zene, és a jellegzetes, prózára hasonlító ének-, és beszédstílus. Ellenzői szerint a rap monoton beszéd, rajongói szerint pedig a ritmika, a rímek, és a szövegek mondanivalója sokat számítanak. A rap történetileg három zenei stílusból merít: a jazz, a funky és a jamaicai négerek zenéjéből fejlődött ki. A „rap" egy lehetséges feloldása (ha rövidítés lenne): Rhytmic American Poesis: „ritmikus amerikai verselés". A rapperekre jellemző a túlzottan bő szabású nadrágok, láncok viselése, a marihuána és hasis szívása, ami a gátlásokat oldja és ellazít.

 

Goa

A goatrance kialakulásának kezdetei az 1990-es évekre tehetőek, ám a kultúra sokkal messzebbre nyúlik vissza az időben, pontosan az 1960-as évek végére. Ekkoriban a „hippikorszak" gyermekei Woodstock után azt a gondolatot próbálták továbbépíteni, hogy a természettel harmóniában élve folytassák azt a megkezdett életformát, melyet Woodstock elindított („Make Love, not War!"). Goa, India egy tengerparti állama lett a kalandvágyók és rocksztárok egyik fő célpontja, ahol keresték azt a szabadságot, melyet Woodstock adott. Az 1980-as évekig szépen virágzó kommunák alakultak ki Goán, melyek a saját szabályaik szerint, és a nyugati életmódtól teljesen eltérően éltek. Sokan azonban nem bírták ezt a fajta életstílust, és így csak kevesen maradtak ott. Azonban az 1990-es évek elején beköszöntött Goán is a zene elektronikus forradalma (acid), melyet az ott lakók azonnal a magukévá tettek, és továbbfejlesztettek saját szájuk íze szerint. A korszak nagy alkotásait egy San Franciscóban élő guru, Goa Gil szerettette meg az ottlakókkal, és ezekhez hozzátéve a népi, indiai folklorisztikus hatásokat, az akkoriban hódító detroit technót, industrialt, new wave-et, és az 1970-es évek pszichedelikus hangzásait létrehozták a goatrance-et. Ruházatukban is a természet közeliséget, a színes és természetes ruházatot részesítik előnyben. A szabadban létrejött partyk gyakran társulnak nudista bulikkal és partydrogok fogyasztásával.

 

Emo

Az emo eredetileg a hardcore punk zene egyik ága. Az „emo" szócskát a kezdetektől fogva számos különböző jelentéssel alkalmazzák, amelyek között gyakorta csak a közös eredet az összekötő kapocs. A kifejezés használatának jogossága is számos vita tárgya volt már. Az "emo" szó az angol „emotional", azaz érzelgős szóból ered. Eredeti formájában az „emo" kifejezés a 1980-as évek közepén a washingtoni hardcore punk szcéna kezdett egyre inkább eldurvulni, ezért néhány együttes egy valamivel dallamosabb, kevésbé agresszív vonalat kezdett játszani, bár a hard core hatásai még mindig erősen jelen voltak a zenéjükben. A későbbiek folyamán ugyanezt a színtért nevezték „emocore"-nak is, ez utóbbi az „emotional (érzelmes) hardcore" rövidítéseként szolgált. Az emo első hulláma az érintett együttesek többségének felbomlásával ért véget a korai 1990-es években. A '90-es évek közepétől kezdve alkalmazták a szót az emo első hullámában feltűnt Fugazi együttes nyomdokait követő indie rockegyüttesekre is. Amellett, ahogy az „emo" szó a múltban is együttesek változatos körét jelölte, a mai emo együttesek (pl. Tokio Hotel) listája még bonyolultabb és összetettebb, ami a kifejezés zenei szakkifejezésként való használatát rendkívül megnehezíti. Az emo irányzat képviselői leginkább hajviseletükről felismerhetőek, amit fekete befestéssel vagy/és sütővassal történő kiegyenesítéssel érnek el, ami a „The Cure" nevű legendás zenekart idézi vissza. Gyakori még a körmök feketére festése és a piercing viselése az arcon. Az érzelmes, néha depresszióra hajlamos tagokhoz leginkább a heroin fogyasztása „illik". A labilis személyiségűek ebben az állapotukra öngyilkosságot is megkisérelhetnek.

 

Techno

A techno az elektronikus tánczene egyik fajtája, amely az 1980-as évek közepe, vége fele alakult ki az Egyesült Államokban. Azon belül a Michigan-i Detroit-ban. A techno szót zenei műfaj leírásaként hivatalosan 1988-ban használták először. Manapság sok techno stílus létezik, de a sok alstílus alapjának a Detroit techno tekinthető. Magyarországon szinte a techno zenével egyidejűleg jelentek meg a party drogok, amphetaminok, amelyeket szórakozóhelyeken használnak leginkább. (speed, ecstasy, stb.) A techno zenei világa, üteme (monotonitása) szorosan kapcsolódik a gyorsítókhoz, ezt a fajta zenét nagyon nehéz józanul élvezni.

 

Rave

A rave elnevezés az 1980-as évek végén tűnt fel Angliában, és azokra a nagyrészt illegális, több napos zenei rendezvényekre értették, ahol elektronikus zene szólt és jellemzően szokatlan helyszíneken lettek megrendezve: elhagyott raktárépületekben, szerelőcsarnokokban vagy akár a szabad ég alatt. A rave szót később kezdték el a bulikon megszólaló zenék átfogó jelzőjeként is használni ("rave music"). Az angolon kívül azonban nem használatos például a "megyek egy rave-re" kifejezés, ezért a rave szót az angolon kívül minden nyelven szinte kizárólag a zenére értik. 1992-94 között kezdett beindulni a klubélet, a műholdas zenetévéken (főleg MTV Party Zone) már szinte naprakészen követni lehetett a techno zenei felhozatalt. Magyarországon a rave egyébként jellemzően "felülről érkezett" zene, mivel az átlagemberek anyagilag nem engedhettek meg maguknak sem stúdió- sem DJ-berendezéseket, kiadási lehetőséghez pedig nagyon kevesek juthattak, underground szcéna igazán nem alakult ki, illetve az underground inkább a hardcore-ra hegyeződött ki. Ennek ellenére fergeteges rave-bulikat tartottak országszerte. A nagyobb tinimagazinok is általában szenteltek pár oldalt a kommerszebb külföldi és hazai rave-előadóknak. A külföldi zenetévék is sokakkal szerettették meg a rave- és hardcore-hangzást akkoriban. Ennek veszélyei a bulizásban rejlik. Több napos bulikat csak szerekkel (Kati, Gina, Zsuzsi-methanphetamin) lehet végigszórakozni, ami kiszáradáshoz, szívkárosodáshoz vezet, ami a szervezet túlterhelését, kizsákmányolását jelenti.

Skinhead

A skinheadeknél is többféle irányzatot tartanak számon. Most az alapvető stílusirányzat vonásait próbálom összeszedni. A fiatalok nem csak magyar skinhead zenekarokat hallgatnak, hanem német nyelvű, hörgő, náci zenét. A civil életben öltözködésüket tekintve ugyanúgy néznek ki, mint egymás társaságában, ami jelentősen visszaveti a lehetőségeiket. A gyűlölet tartja életben a közösségüket. Esetükben arról van szó, hogy abban a korban, amikor önmagukat keresik, a harag és a gyűlölet valakik irányába kivetül és egy hasonló társasághoz csapódnak. Tetszik nekik a hangadók határozott kiállása, a felnőttekkel szembeni hozzáállása és a merészség. Létrejöttük alapvető oka a valakik ellen való gyűlölet. Ez lehet a társadalom bosszantása, iskolai botránykeltés, bárminemű figyelemfelhívás. A skinheadek általában leborotválják a fejüket. Öltözködésüket alapvetően a katonai vagy az azt utánzó vagy jellegében felismerhető militarista stílust adja vissza. A skinheadek, bomber dzsekiben, bakancsban valamilyen katonai vagy ahhoz hasonlító nadrágban mutatkoznak. Ezen társaságra inkább az alkoholfogyasztás a jellemző. Leginkább a fiúk veszélyeztetettek ebben, sőt hamar összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, ami különc csoportokhoz sodorhatja őket.

 

Manapság egyre veszélyesebb az élet és ennek kihívásaival a kamaszoknak (és természetesen szüleiknek is) számolniuk kell. A szórakozás mai módja néha meglepő a szülők számára, de be kell látnunk, hogy a „mi időnkben" is voltak szélsőségek. A felbátorodás, a jobb közérzet elérése, a gátlások oldása, valamilyen boldogság elérése mindig része volt a szórakozásnak. Ennek elérésére a különböző fiatalok különböző utakat választanak.

A kamasz, egy a kortársai által erősen befolyásolt kapcsolatrendszerben válik valakivé. Ennek a közösségnek a prioritásai, szabályai felszabadíthatják vagy megnyomoríthatják egy -amúgy is testi-lelki - változásban levő gyermek életét. Ebben a korban valamilyen kortárs közösséghez tartozni kell. A csoport elvárásainak meg kell felelni és akkor a jutalom, a barátság nem marad el. Egyformák vagyunk, mi összetartozunk, külsőnk és viselkedésünk ezt egyértelműen mutatja – látszódik a fiatalok csapatán, amikor észrevehetően hangosan végigvonulnak öten-hatan az utcán. A ruházat az, amit a szülők könnyebben elviselnek, de a viselkedés néha elég szélsőséges. Hangoskodás, kiabálás (lányoknál sikoltozás) veszekedés, vérig sértődés, bátorság-és erőpróbák (mászás, deszkázás, ugrálás), ..stb - től a zenerajongás, stílus -választáson át, terjedhetnek a kóma-ivászat, tetoválás, piercing, drogmámor és rendőrségi előállításig. A kevésbé bizonytalan személyiségű gyermek (akit otthon felkészítenek a kihívásokra a működő, elfogadó szeretetkapcsolaton keresztül és megerősítik a jó döntésekben) felismeri a határokat és képes kilépni a rossz irányú folyamatból, akár a kortárs kapcsolat veszélyeztetésével. A bizonytalan személyiségű (gyenge morálú háttérből származó, erőtlen példaképű, tájékozatlan, könnyen befolyásolható) gyermek gyakran eszköztelenül sodródik a veszélyes helyzetekbe. A drogozás érdekes, de ezért rendkívül veszélyes, módon illeszkedik ebbe a képbe. A kortárs közösség elfogadási prioritásai ebben a kérdésben erőteljesen keverednek a korszellemmel. Egy olyan időszakban, amikor a média hirdeti és a piacgazdaság tálcán kínálja a megvásárolható „mindent", az egyén kielégülése céljából, bármilyen gátlástalanságot elkövethet, hogy a határtalan szabadság, a pénz, és az olcsó élvezetek hamis világába jusson. Ha egy fiatal úgy érzi, hogy az érvényesüléshez csak a külsőségek kellenek, akkor a drog is lehet először csak egy eszköz a beilleszkedésre a csoportba. Ez a kipróbálás általában 15 éves kor körül alkohollal, cigarettával és egyre többeknél a droggal (füves cigi) megtörténik. (Ez a kipróbálás a mai szülők idejében is megtörtént csak talán a drog még nem volt ennyire tényező.)

A következő igen fontos kérdés csak az, hogy a kipróbálásból lesz-e rendszeres fogyasztás ill. függőség. Sokan ezt nem tartják valós veszélynek, mások meg egy kipróbálás után is „drogos"-nak tartják gyermeküket. Akik a kamaszokkal kapcsolatban vannak, azoknak el kell gondolkodni azon, hogy milyen okai lehetnek, ha egy fiatal a kipróbálás után rendszeres drogfogyasztó lesz. A barátokhoz a kapocs nagyon erős lehet akkor is, amikor már nem kipróbálásról, hanem folyamatos „lazulásról", boldogság-keresésről van szó. Miért így kell egy fiatalnak a boldogságot keresni? - kérdezhetnénk. A válasz egyszerű: mert máshol nem találja. Nem sikeres a tanulmányaiban, a sportban, mások nem barátkoznak vele, a másik nem tagjai meg se látják. Ezek olyan komoly sérelmek, amelyekre gyógyír kell. Ha ezt nem kapja meg a fiatal a megfelelő helyen, öngyógyításba fog kezdeni. A drog – sajnos -erre kiválóan alkalmas. Elhallgattatja a kritikus hangokat, alkotói erőt kölcsönöz, eltompítja a testi-lelki fájdalmakat, és egy - mindenkinek a maga által - megálmodott tökéletes világba repít.

(Stílusirányzatok forrás: Wikipédia)

Megjelent: 240 alkalommal
Oszd meg másokkal is!

Azonnali segítség, tanácsadás

drogfuggo-kezeles

telefon+36 30 3155 746
Orsolics Zénó
Programvezető

Ifjúsági és drogterápiás tanácsadó

Alkohollal, drogfüggőséggel,
kamaszkorral kapcsolatos problémákban.

Írjon nekem [ e-mailt ] vagy hívjon telefonon!

Rólunk mondták!

Kedves Zénó!
Pár hete nagyon el voltam keseredve, tele voltam aggodalommal.
Az Önnel való találkozás és beszélgetés nagyon sok mindenre ráébresztett és sok segítséget adott ahhoz, hogy másképp viselkedjek a 23 éves fiammal. Ennek meg is lett a pozitív eredménye . Ő is változott s remélem még fog is , mert látja mi is felnőttként kezeljük.
Köszönöm a ...
2012. április 23. hétfő
Kedves Zénó!
Bármi történik a fiammal az élete során, örökké hálás leszek neked a sok segítségért.Nem foglak elfeledni, örök mankó leszel az életemben ha bármi történne azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek!
Mindig szeretettel gondolok majd rád.
Isten Megáldjon!
Judit
2012. január 10. kedd