Mi az igazság a marihuanaról?

2011. december 13., kedd 00:00 Írta: 

Skizofrénia és marihuána

Egy cikkben nyilvánosan kért elnézést a The Independent brit napilap, amiért 10 éven át kampányolt a kannabisz elfogadása mellett.

 

marihuana-cannabisAz adatok szerint csak tavaly 22 ezer marihuánafüggőségben szenvedő embert kezeltek Nagy-Britanniában, akiknek csaknem a fele 18 év alatti. A The Independent című brit lap 10 év után úgy látja, tévedett. Ezt pedig kutatási eredményekre alapozza, amelyek szerint a marihuána függőséget, emellett sok esetben skizofréniát okoz. A hatvanas évek hippikorszakában a marihuána hatóanyagtartalma 10-12 százalék volt. Azóta ez megduplázódott. Az első 23 százalékos THC tartalmú füvet éppen egy magyar társaság állította elő, és Szeged Skunk névre keresztelte. De ma már nem ritka, hogy a cserépben nevelt marihuánát LSD-vel vagy éppen kokainnal, vagyis sokkal durvább kábítószerekkel oltják be. Az egyre erősebb hatóanyag-tartalmú fű pedig sokkal súlyosabb gondokat okozhat. Saját tapasztalataimból kiindulva elmondhatom, hogy a marihuána is okoz fizikai és pszichés függőséget is. Rontja a memóriát, az emlékezetet és a tüdőre is sokkal károsabb, mint a cigaretta. Tompítja a reflexeket és az érzékszerveket és az ítélőképességet is torzítja. Ezt persze ma hazánkban kevesen ismerik be, de a hazai drogszakmában egységes vélemény van a marihuána káros hatásairól.

Ha az Ön gyermeke szeretne tanulni, fejlődni, ha szeretné hogy legyenek emberi kapcsolatai, párkapcsolata, akkor ne engedje neki, hogy marihuánát fogyasszon!

Megjelent: 174 alkalommal
Oszd meg másokkal is!
Tovább a kategóriában:

Azonnali segítség, tanácsadás

drogfuggo-kezeles

telefon+36 30 3155 746
Orsolics Zénó
Programvezető

Ifjúsági és drogterápiás tanácsadó

Alkohollal, drogfüggőséggel,
kamaszkorral kapcsolatos problémákban.

Írjon nekem [ e-mailt ] vagy hívjon telefonon!

Rólunk mondták!

Kedves Zénó!
Pár hete nagyon el voltam keseredve, tele voltam aggodalommal.
Az Önnel való találkozás és beszélgetés nagyon sok mindenre ráébresztett és sok segítséget adott ahhoz, hogy másképp viselkedjek a 23 éves fiammal. Ennek meg is lett a pozitív eredménye . Ő is változott s remélem még fog is , mert látja mi is felnőttként kezeljük.
Köszönöm a ...
2012. április 23. hétfő
Kedves Zénó!
Bármi történik a fiammal az élete során, örökké hálás leszek neked a sok segítségért.Nem foglak elfeledni, örök mankó leszel az életemben ha bármi történne azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek!
Mindig szeretettel gondolok majd rád.
Isten Megáldjon!
Judit
2012. január 10. kedd