A kamasz agy működése

2011. december 16., péntek 18:48 Írta: 

Tizenévesek agyműködését vizsgáló agykutatók megállapították, hogy olyan mértékű átrendeződés megy végbe az agyban kamaszkorban, ami felelős lehet a túlzott kockázatvállalásért, újfajta élmények kereséséért, vagy éppen az alkalmatlan válaszreakciókért. Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a kockázatkereső magatartás bele van programozva a serdülők agyába, ami a pszichológusok hozzáállását is megváltoztatja a "problémás" gyerekekhez.

A vizsgálatok arra is rávilágítanak, miért vannak a serdülők fokozottan kitéve olyan betegségeknek, mint a depresszió, függőség, étkezési zavarok vagy a skizofrénia. Tizenkét éves korára a serdülők agyának mérete, redőzöttsége, tömege eléri a felnőttekét, és a megfelelő agyterületek specializációja is kialakul. Egy amerikai felmérés azonban kimutatta, hogy az agy számára ekkor még hosszú az út a felnőtté válásig. Az 1991-ben megkezdett tanulmány kétezer, akkor három és huszonöt év közötti személyt követett végig. Mágneses magrezonancia vizsgálat (MRI) segítségével kétévente felvételeket készítettek minden résztvevő agyáról. Ezzel a módszerrel a szövetek víz- és zsírtartalmának az aránya adható meg, mely az agy esetében megkülönböztethetővé teszi a főként sejtekből álló szürkeállományt a fehérállománytól A Jay Giedd által vezetett kutatócsoport filmre vette az egészséges agyban öt- és húszéves kor között végbemenő változásokat.
Kiderült, hogy bár a gyermekkor során a szürkeállomány megvastagodik, ezt követően az agy hátsó felétől kiinduló hullámban egészen a fiatal felnőttkor elejéig vékonyodik.
Lányokban a folyamat előbb ér véget, mint fiúkban. Mindez egybevág azzal a régi megfigyeléssel, hogy a tervezésért és végrehajtásért felelős homloklebenyi területek ekkor ébrednek fel, és a lányok előbb érnek meg ebben a tekintetben is.

Giedd le is vonja a következtetést: a tinédzserek jól teszik, ha sokat sportolnak, utaznak, zenélnek és nyelveket tanulnak - egyszóval változatos környezeti hatások érik őket.

Az elmúlt évtizedben a legtöbb erőfeszítés arra irányult, hogy öt-hatéves korig fokozzuk a gyerekek agyának stimulálását. Az újabb kutatások azonban rámutatnak, hogy a serdülőkor nem kevésbé lényeges életszakasz az agyi plaszticitás szempontjából. Számos kutató nem von ilyen szoros párhuzamot az agyban bekövetkező változások és a tinédzserek viselkedése között, de a többségük úgy véli, az iskolai éveket megelőző fejlesztő programokhoz hasonlóakra lenne szükség a serdülőkorúaknál is.

Megjelent: 174 alkalommal
Oszd meg másokkal is!
Tovább a kategóriában:

Azonnali segítség, tanácsadás

drogfuggo-kezeles

telefon+36 30 3155 746
Orsolics Zénó
Programvezető

Ifjúsági és drogterápiás tanácsadó

Alkohollal, drogfüggőséggel,
kamaszkorral kapcsolatos problémákban.

Írjon nekem [ e-mailt ] vagy hívjon telefonon!

Rólunk mondták!

Kedves Zénó!
Pár hete nagyon el voltam keseredve, tele voltam aggodalommal.
Az Önnel való találkozás és beszélgetés nagyon sok mindenre ráébresztett és sok segítséget adott ahhoz, hogy másképp viselkedjek a 23 éves fiammal. Ennek meg is lett a pozitív eredménye . Ő is változott s remélem még fog is , mert látja mi is felnőttként kezeljük.
Köszönöm a ...
2012. április 23. hétfő
Kedves Zénó!
Bármi történik a fiammal az élete során, örökké hálás leszek neked a sok segítségért.Nem foglak elfeledni, örök mankó leszel az életemben ha bármi történne azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek!
Mindig szeretettel gondolok majd rád.
Isten Megáldjon!
Judit
2012. január 10. kedd